Fedett vízen.

 
Nyár.

 

 
 
 

Telnek, múlnak az évek. Minden változik így maga a víz is. Az elmaradt mederkarbantartásoknak hála a csatorna képe megváltozott. Feltöltődések, szigetek, zátonyok jöttek létre. Vízbe dőlt és megrekedt uszadék fák tették vadregényesebbé, izgalmasabbá a terepet. Azonban a pozitív dolgok mellett, azokkal járulékosan a negatívumok is megjelentek. A sóderes meder sok helyen feliszapolódott, a szerves anyag megrekedt. A bomlása során rengeteg tápanyag kerül a vízbe, ami az algák életét teszik kellemesebbé. A vízeresztést követő 2-3 hetet illetve az őszi hideg időszak beköszöntét követő időszakot leszámítva a víz opálos, sokszor átláthatatlan a mikroszkopikus lények miatt. A halak innentől kezdve már nem a látásukra támaszkodva szerzik be a táplálékukat. 

 

 

Úgy gondolnánk, hogy a legyezésnek ezennel leáldozott. Pedig nem. Szerencsére a természet ilyen helyzetekre ellátta a halakat egy tartalék ingerfelvevő szervvel, az oldalvonallal, minket pedig sok-sok leleményességgel, hogy ezt ki is használjuk.  A műlégy alapvetően vizuális úton vált ki a halakból kapási ingert, azonban lehetnek olyan tulajdonságaik is, amik a fedett vízben is kiválthatják ugyanezt.

 

 

Főként domolykóra horgászunk ezen a vizen. Ez a hal még kristálytiszta vízben is főként a behulló rovarok, műlegyek, vagy egyéb csalik által keltett rezgéseire „indul be” és csak az esetek töredékében az elsodródóra. Ha a légy behullásakor, becsapódásakor keletkezett zajt, csobbanást az adott körülményekhez igazítva kellő mértékben és azt nem eltúlozva fel tudjuk erősíteni, akkor már sínen is vagyunk. Az előbbi mondat második felének nagy jelentősége van. 

 

Húzós víz a szigetek körül.

 

Először is, a domolykót rendkívüli inteligenciával áldotta meg a természet még a halak közül is. Vélhetően tisztában van azzal milyen és mekkora rovartáplálékok élnek a környezetében.  Az algás víz sem teljesen átláthatatlan számára, így az utolsó pillanatban a látására támaszkodva azért be-be tudja azonosítani azt.

 

 

A nyár beköszöntével a parton már sokféle húsos, darabos ízeltlábú szaladgál, vagy ép, - ami számunkra ezen a vízen nagyobb jelentőséggel bír – inkább feszít a hálójában. Igen a hálójában. Ekkorra a parti és a vízi sásos növényzetet már ellepik a pókok. Lépten-nyomon a hálóikba botlunk, és ha megfigyeljük a népsűrűség igen csak nagy köreikben. Sokfajta pókkal találkozhatunk, de én csak kettőt emelnék ki, melyek méretükből kifolyólag igazodik a fenti elmélethez. Ezek a darázs és keresztes pókok. Feltehetően megesik, hogy egy-egy pók a vízbe beesik, így szerepelnek a halak étlapján.

 

Egy gyönyörű darázspók "feszít" a fókuszban.

 

 Nem idegen számukra. A darázspókok különösen nagyra nőnek, egy-két, vagy akár 3 cm-es testméretükkel, elég kiadós csemege számukra és ugyanakkor elég nagy zajt csaphatnak behulláskor. Főként az utánzataik. Mindemellett elég feltűnő, rikító színezettel áldotta meg őket a természet, ami bizony vízbe hullást követően nem túl előnyös számukra. Az utánzásuk még egy kezdő legyes számára sem lehet bonyolult feladat. 8-as horogra kötött kb.2-2.5 cm –es polifoam test, vízálló filccel becsíkozva és hosszú akár 5 cm –es szilikon lábakkal megtűzdelve. (Lásd a mellékelt képet!)

 

Polipókok.

 

A keresztes pók utánzása is hasonló képen alakul, de ennél már szolidabbak a színek és a méretskála is változik. Anyaghasználat terén a kisebb 10-12 –es méretű legyeknél már célszerű mellőzni a szilikon lábakat és azt valamiféle színezetben azonos evezőtoll sugaraiból kialakítani. Így természetesebb. Viszonylag vastag 0.18-as előkére rakva szinte örökös darabok. 

 

A halak elhelyezkedése, környezeti tényezők.

 

 

Nyárra a vízteret teljes mértékben ellepik a halak. Persze ilyenkor is változik az eloszlásuk a mederben, de ez nem számottevő.  A partszegélyt a sásos és vízre boruló parti növényzet tarkítja. Míg ez utóbbi alá el lehet bújni, addig a sás nem nyújtja ugyanezt a lehetőséget számukra.  Mivel  igen szeretnek takarásban rejtőzni még fedett víz mellett is, így számunkra ezek a részek lesznek az érdekesek. Társas lényekről van szó így igen sokan osztoznak egy-egy jobb helyen. Mozgásukkal, tözörgésükkel, vagy ép táplálkozásukkal könnyen elárulják helyzetüket. Ha valaki nyitott szemmel jár és van némi gyakorlata azaz „rááll a szeme” a témára, és nem téveszti meg egy-egy teknős, vagy Kis vöcsök, akkor nyerő helyzetbe kerül.

 

Teltház a partszélben.  Kilátszik a hátuk és úszóik. 

 

A víz átláthatósága miatt módszerünket figyelembe véve azért vannak korlátaink.  A halak érzékelésének is van határa. Ha nem a közvetlen közelükben, értem ez alatt, hogy max. kb. 30-35 cm –es távolságra koppan be az a légy akkor nem fog rá reagálni, vagy ha mégis akkor téveszteni fog, azaz mellé vág. Tehát a vízre boruló növényzet mellett is csupán azok a hallal is rendelkező helyek lesznek számunkra érdekesek, ahol a vízmélység ennél nem több. Szisztematikusan kell keresni ezeket. Sokat segíthet a helyismeret.

 

Az arany órában.

 

Tudjuk, már hogy hol és mivel próbálkozzunk, na de mikor? A tapasztalat az, hogy még fedett víznél is a felhős, borús napok, vagy a fényváltás időszakai, azaz a hajnali, vagy esti - fotós kifejezést használva- az arany és kék órák lesznek számunkra a fontosak. Ha derült az ég, akkor szinte értelmetlen lesz próbálkozni. Fogási esélyeink szinte a nullára zuhannak vissza.  Sajnos elég sok ide érkező sporttárssal találkozok a hazainduláskor, amikor már szinte értelmetlenné válik a dolog. Vagy fordítva, ép akkor érkezem, amikor már pakolódnak és indulnak haza. Ezzel pont a legértékesebb időszakot hagyják ki.

 

Csodálatosak a hajnalok. Varázslatos és misztikus az aranyló ködfátyolban úszó táj.  Ezt kihagyni bűn. 

 

A csali méretének megválasztása is döntő és ugyanúgy a fényviszonyokhoz kell igazítani, vagy ép a víz opálosságához. A szürkület óráiban, legyen az este vagy hajnalban, a nagyobb falatok hozzák meg a sikert, azaz a darázspók lesz a favorit. Azonban ahogy emelkedik a nap, vagy ép tisztul a víz, úgy kell csökkentenünk a méretét. Sok fény kis csali, kevés fény nagy csali elvével kell dolgoznunk.

 

 

 

Horgászat.

 

 

Legyünk csupán addig vált ki kapási ingert, amíg betottyan a vízbe. A sodródó csaknem láthatatlan számukra. Ha nem érzékelték, akkor az elúszó fázisban már nem is fogják. Ha igen, akkor felbukik érte, vagy ráközelít, és ha tetszik neki, akkor behörpöli. Más szóval itt a fogási esélyeink, a kapásaink száma nem a légy vízben eltöltött ideétől fog függeni, hanem a becsobbanások számától. Minél több annál jobb. A halak a fedett víz miatt, -ha nem csobogunk, izgünk-mozgunk feleslegesen akkor- nem fogják érzékelni a jelenlétünket. Így horgászhatunk sodrásnak lefelé is, a látványunk nem fogja őket zavarni. Ez a legkényelmesebb módja a halak cserkelésének. 

 

 

Tegyük fel megtaláltuk őket, vagy találtunk egy ígéretesnek tűnő helyet. Ereszkedjünk a vízbe az ellentétes oldalon, majd távolodjunk el a parttól, úgy hogy a mederben annak szélességét, azt figyelembe véve úgy kb. 1/3-2/3 arányba osszuk fel helyzetünkkel. Értelemszerűen a halak vélt tartózkodási helyétől tartsuk a nagyobb távolságot. Ha így teszünk, akkor a hátralendítéseink során marad elég tér a levegőben.

 

 

 Fejtsünk le annyi zsinórt, amivel kényelmesen elérjük a túlparti szegélyt és még marad kb. 1-1.5 méternyi tartalék a korrekciókra. Fontos hogy pontosan tudjunk dobni. 8-12 méterre dolgozunk. A legyünknek a parti növényzet szélénél kell landolnia néhány centivel. Hosszabb nem lehet, mert az indás, kesze-kusza növényzetbe akadva és azt rángatva elűzzük a halakat, de sokkal rövidebb sem, mert akkor nem fognak kimozdulni érte. A part nem egyenes vonalú. Vannak kisebb nagyobb öblöcskék, kiszögellések.

 

 

 Ezek a frekventált helyek. Sokszor alig egy-két tenyérnyi méretűek. Ezekbe a foltokba kell bedobni a legyet elakadás nélkül. Itt nincs lehetőség felesleges csapkodásra, szárító lengetésre. Csaknem fix hosszúságú zsinórral, egy lendítésből betottyantjuk a legyet, majd néhány másodperces kivárást követően, - miután a botspiccet utána nyújtva a tartalék zsinórt a sodrás már felemésztette és kifelé kezdi húzni a legyünk- felkapjuk, hátra lendítjük, majd egy mozdulattal 20-30 cm –el arrébb újra vízre tesszük. Így kopogtatjuk végig a part szegélyét.

 

Csípősek a hajnalok. Péter cimborám akcióban. 

 

Ha mellettünk végeztünk, akkor nem a zsinór hosszának növelésével próbáljuk elérni a távolabbi helyeket, hanem lassan lépdelünk lefelé, párhuzamosan haladva a megcélzott partszakasszal. Ha így teszünk, akkor állandó zsinórhosszt tartva a legyünk minimális céltévesztés mellett fog a vízre esni. Dobásaink ösztönösek. Nincs lehetőség célozgatni, feleslegesen csapkodni. A légynek oda kell esni ahova mi gondoljuk. A lényeg a vízbeejtés gyakoriságán és annak pontosságán van. 

 

Szinte felemészti a köd a tájat, de ez az időszak a legeredményesebb.

 

Én magam a lágy  üveg és bambusz botokat preferálom. Ezekkel csodálatosan lehet játszani ezt a fajta mókát. Ugyanezt persze felfele haladva is eljátszhatjuk, de mivel a víz felénk hozza a zsinórt így kissé nehezebb a feladat. Mindig az adott helyzethez, környezethez alkalmazkodva válasszunk stratégiát.

Van azonban úgy, hogy az opálos víz is opálosabb a kelleténél és a becsobbanás már nem elegendő kulcsinger a kapás kiváltásához. Ekkor lépnek színre a bevontatás közben rezgést kibocsátó legyek. Ezek lehetnek felszínen pacsáló apró békát utánzó verziók pl. Foam frog, vagy a víz alatt a woblerekhez hasonlóan verető Wiggle bug –ok. 

 

Foam frog -ok, Wiggle bug -ok és egyéb ketyerék.

 

Ezek használatát nem részletezném. Elég annyit tudni róluk, hogy a békát sodráson keresztben kissé felfelé a partszélhez bedobva, aprókat rángatva kell vezetni, a rángatások között hosszabb szünetekkel. A Wiggle bug –ot pedig keresztbe kissé lefele hajítva, sodrásnak szembe, hosszú húzásokkal vontatjuk be, hogy jobban veressen. Ez utóbbit már csak akkor választom, ha minden egyéb módszer csődöt mondott és nincs nálam a pergető bot, de még horgászni akarok. 

 

 

Sajnos ennek már kevés köze van a legyezéshez.  A békával történő játszadozás már izgalmasabb történet. A vontatás szüneteiben a mélán elnyújtózó, szilikon lábait széttáró és épp megindulni szándékozó kis jószágot brutális vehemenciával veri le a domolykó. Minden előjel nélkül. Értem ez alatt, hogy nincs nyoma toló hullámnak, bárminek, ami a megközelítésére, vagy a kapás bekövetkeztére utalna. A kapás váratlan és izgalmas. Nem hiába, okos állattal van dolgunk. Ezért szeretjük...

 

Janess