Műlegyező horgászat.

 

 

Egy legyezőhorgászattal megfertőződött ember sík, magashegyektől mentes vidékre tévedve, telepedve sem kénytelen feladni hóbortját. Sok átlaghorgász a műlegyezést a pisztráng és lazachorgászattal azonosítja és fel sem merül bennük, hogy hazánk lassú folyói, csatornái, tavai a műfaj lelkes művelőinek ugyanúgy otthont nyújthatnak, mint a hegyvidékek gyors vizei. Ilyen víz a Sió Csatorna is. Kicsivel több, mint egy évtizede ismeretlen vízterület volt a műlegyező társadalom előtt. Azóta medrén át sok víz hagyta már el a Balatont és a környező patakokat és jutott a Dunába. Domolykók nemzedékei látták itt meg a napvilágot és cseperedtek fel benne, ugyanakkor sok legyezőhorgász próbált már itt szerencsét. Írásommal a helyi sajátosságokat figyelembe véve próbálnék segítséget nyújtani az idelátogatónak, hogy hozzám hasonlóan szép és kellemes emlékekkel távozzanak. Bár legyezésre alkalmas felület a Balatontól a Kapos folyó torkolatáig van, jómagam többnyire a Szabadhídégtől Felsőnyékig és annak határában lévő vízszakaszt részesítem előnyben. Mindamellett, hogy ez a rész esik hozzám legközelebb, itt található a legváltozatosabb mederszakasz is. Több depónia, kereszt kőgát, kavicszátony teszi változatossá. Lassú mély és gyors sodrású szakaszok váltogatják egymást. Emellett távol esik a településektől így vannak napok, hogy senki mással nem találkozik az ember. A vízszakaszt heti több alkalommal járőrőzük így az orvhorgászat, halászat itt nem jellemző. Hogy a parton legeltető juhászt idézzem „János, amióta rendszeresen ellenőriznek, azóta kevesebb a horgász, de több a hal.” Talán igaza van, de ezt döntse el mindenki maga.

 

 

A vízben számtalan békés és ragadozó hal megfogására nyílik lehetőség, én azonban egyet a domolykót emelném ki, mely hazánk fő „pisztrángpótlója”. Bár sok esetben a magazinok oldalairól nem ez jön le, - és ez talán hiba is-, de nálunk, környezeti adottságaink, vagy éppen hiányosságai révén ez a hal van otthon. Igen, ez a magyar valóság. Célhalunk szemfüles kis mindenevő. Bár nyújtott torpedó formájú testfelépítéssel rendelkezik, mégsem kedveli a gyors, erős sodrású vizeket. Az ilyen jellegű vizeken is a csendesebb szélvizekben húzza meg magát. Ettől csak az ívási időben tér el, amikor is tömegével keresik fel az erősebb sodrású kavicsos részeket. Keszegféle révén nagy egyedszáma mellett többnyire azonos tömegű egyedekből álló csapatokba verődve él.  Egy adott vízen belül is a legváltozatosabb medrű szakaszokat keresik. Kedvelik a vízre hajló fák, bokrok által nyújtott árnyékot. 1-2 négyzetméteren akár 50-100 db is összezsúfolódhat.   A táplálékban bő, sekély, gyorsan felmelegedő, lassú folyású, sűrűn benőtt csatorna ideális otthont nyújt számára. Itt viszonylag jól szaporodik és fajtájához mérten gyorsan és tekintélyes testsúlyt ér el.

 


A pisztránggal ellentétben az életben maradási ösztön, nem a szabadulásért vívott horgász és hal közötti párharcban, hanem a táplálékfelvétel során tanúsított körültekintésben teljesedik ki.  Ebben rejlik horgászati értéke. Ugyanúgy megfoghatjuk nedves és száraz léggyel, nimfával, vagy streammerrel. Óvatos hal, melyet tovább fokoz, ha a víz lassú és tiszta és a táplálék nem suhan el a feje felett. Bőven van ideje, lehetősége mérlegelni a dolgokat. - Ehető –e ami ott lebeg a vízen? - Vagy csapda? Mert bizony egy legyezőhorgászok által látogatott vízen hamar megtanulják, hogy nem minden táplálék, ami kishalra emlékeztet, vagy aminek látszólag hat – nyolc vagy annál több lába van. Magam l999 óta legyeskedem a csatornán, így nem túlzás, ha azt mondom, sikerült kellőképen megismernem az itten viszonyokat. Ennek alapján bizonyosan állíthatom, hogy a szakirodalomban emlegetett „pisztráng, pér kis légy, domolykó nagy légy” alapséma itt már rég nem állja meg a helyét. Ugyanúgy, mint az előbb említett „nemesebb” halaknál itt is az évszak, napszak, vízre jellemző ép aktuális rovarvilág és a víz átláthatósága dönti el, hogy mikor mivel érdemes próbálkozni.

 

 

Erre rögtön lenne egy talán nem is annyira extrém példám. Egy november végén történt, amikor a tél kissé hamarabb köszöntött be és a tájat már 10 cm-es hó lepte, de az időjárás még nem döntötte el mit is akar igazán. Kimondott téli legyezésre indultam mely során a már jól bevált helyeket kerestem fel, hogy nimfáimnak úszóleckét adjak. A víz átláthatósága minimális volt. A vakító fehér tájban a csatorna egy mélyfekete sáv volt csupán. Hamar rá kellett jönnöm, hogy valami nincs rendben, mert halat, azt nem fogtam a nap első felében. Kicsit keserű szájízzel indultam vissza a több kilométerre hátrahagyott gépkocsimhoz. Miközben teóriákat gyártottam, hogy miért is nem fogok ma halat, szemeimmel a vízen gyanús jeleket kutattam, hátha mégis. És úgy lett. Apró, parányi szedegetésekre lettem figyelmes, melyet első látásra szélhajtó küsznek tulajdonítottam volna, azonban alaposan szemügyre véve, a szedést követően víznyomás keletkezett, mely alig látszó hullám formájában terült el. Itt vannak. Ha nem ment nimfával, majd talán megy szárazléggyel. De mit ehetnek? Kezdetnek egy 14 –es Tricolor palmert tettem fel. A szedegetések alatt vízbe ereszkedtem, majd óvatosan közelítettem feléjük. A szedegetések helyét ostoroztam legyemmel mindhiába. Közben néztem mit hoz felém a „futószalag”. Apró hamvas szürke árvaszúnyogok keltek éppen ki. - Megbolondult a természet. Ilyenkor? Gondoltam magamban és már nyúltam is „pérlegyeket” tartalmazó dobozomhoz, valami parányi után, mely legjobban hasonlít, mind színben, mind pedig méretben erre. 18-as Blue Dun –ra esett választásom. Nosza, lássuk. Néhány eredménytelen dobást követően, piciny legyem, egy hozzá hasonlóan parányi kis gyűrű közepette tűnt el a vízben azt követően, hogy kb. három métert sodródott felém. Bevágtam. A víz szinte felrobbant a kapás helyén és egy termetes majd kilós domolykót szákolhattam. Ezt követően még sikerült pár kisebb példányt elcsípnem.

 

 

A csatornának nemcsak a partja dús, hanem maga a víz is az a növényzettől, így a nimfázás teljesen, míg a nedveslegyezés kevés kivétellel lehetetlen. Erre igazán csak novembertől május második hetéig van lehetőség. Pedig ezeket a csalikat kevesebb fenntartással fogadják, mint a megmaradt egyedüli alternatívát, a szárazlegyet. Már hallom is sok legyestárs felmordulását, - lassú, növényzettel benőtt vízen? Mocsárban? Hát igen, akár nevezhetjük annak is.  Az ilyen víz sokaknak nem pálya. Gyors vízen a kihívás a légy rezzenéstelen sodratása a tört vízfelszínen, itt pedig a pontos precíz dobás majd fárasztás. Mert ugye nem mindegy, hogy a hínár közti vízfoltra, vagy a hínáron lebzselő béka fejére tálaljuk legyünk, majd az esetlegesen megakasztott halat milyen rutinnal segítjük át a növényzet útvesztőiben.  Persze nem mindig ilyen a szomorú a helyzet, de a domolykóhorgászatnál fontos, hogy a halhoz a lehető legközelebb tálaljuk legyünk és még az sem mindegy hogyan. Hogy hogyan? Lassú vízen mozgásunk is lassú kell, hogy legyen. Egy magashegyi vízen, ahol a folyó zúgása mellett hallani a kövek koccanását, ahogy tovagördülnek a fenéken, ott elmegy, ha az ember vaddisznómód közlekedik, de egy csendes vízen, ahol legyünk kb. 8-10 másodperc alatt tesz meg egy métert a tükörsima vízen, ott nem célravezető. Csak úgy, mint a társas horgászat. Lehet párban, de egymástól tisztes minimum 100 méteres távolságban. Tiszta víz esetén általában látott halra horgászom. (A polarszemüveg, széles karimájú kalap, vagy sapka alapkövetelmény.) Hol partról ez esetben nagytestű halakra vadászgatva, hol vízben állva, csak úgy általánosságban válogatás nélkül egy nagyobb rajból. Mindkét esetben a parton közelítek. A meder mesterségesen ásás útján jött létre. A vízszint mélyen a környező terepszint alatt van és a partját még több méter magas töltéssel is megfejelték. Azon közlekedve minden hal figyelmét felkelthetjük. Figyelemmel kell lennünk a víz és a levegő találkozásánál fellépő fénytörésre. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hal mit, hol és azt hogyan és honnan látja. Igyekezzünk a holt térben maradni. Minél magasabban vagyunk annál nagyobb az esélye, hogy felfedeznek. Ezt egy egyszerű ábrával szemléltetném, melyen a csatorna keresztmetszetét tüntettem fel. A vörös vonal jelzi a fénytörés vonalát. Ami ez alatt van és szürkére lett színezve az a holt tér. Ebben elrejtőzhetünk. Minden, ami ez felett van az a hal számára látható.

 

Válasszuk a csatorna azon oldalát keresés céljából, ahonnan könnyen belátunk a víz színe alá, de a természetes tereptárgyak fa, bokor, magas fű miatt takarásban maradunk. Helyezkedjünk úgy, hogy a nap a hátunk mögött, vagy a mi oldalunkon legyen. Így, a víz nagy területen átlátható lesz számunkra. Persze itt is előny egy jó polár szemüveg, a széles karimájú kalap, vagy sapka. Haladás során húzódjunk, a gát külső oldalára és onnan kémleljük őket.  Ne fáradjunk tovább egy lépéssel se, ha a hal, vagy halak közeledésünkre felhagynak addigi tevékenységükkel, vagy mozgásirányt váltanak, ellentétes oldalra oldalognak. Ez jele annak, hogy hibáztunk és bizony észrevettek. Itt már nem csemegéznek bogarainkból. Első esetben a parton csak ott tudunk dobóállást foglalni, ahol még van reális esélyünk egyáltalán dobni és még a hal elől is rejtve maradunk. A takarás lehet bokor, magas partszéli fű, csalán stb. A megközelítés sokszor szinte négykézláb történik. Sok esetben meg kell várni, míg a hal egyáltalán beúszik az egyetlen lehetséges dobásirányba. De sokszor megéri a várakozás. 

 

 

Felülről nézhetjük végig a kapás frenetikus látványát és a hlak mérete néha túlszárnyalja a vártat. (Hiába a víz sokat torzít). Második esetben a kiszemelt rajt alulról óvatosan megkerülve ereszkedem a vízbe, jóval a dobó illetve látótávolságon túl. Ezt követően a vízben gázolva araszolgatok felfelé mindig az ellentétes oldalon. Igyekszem minél kisebb vízmozgást kelteni. Haladás közben nem dobok, de nem is lengetem a zsinórt. Az ettől fellépő billegés nagyon fodrozza a vizet. Domolykókra jellemző, hogy ritkán állnak egy helyben. Föl alá portyáznak egy kisebb alig 10-20 méteres területen. Így nem célszerű feleslegesen előre haladni. Néhány másodperces várakozás után általában megjelennek az első halak. Ekkor érdemes megállni és megkísérelni az első dobást. Ilyenkor előny a megfelelő dobáskészség. A domolykók ugyanis nemigen örülnek közeledésünknek. Gyakran 15-20 méterről kell dobást kezdeményeznünk, aminek a végén, legyünknek a lehető legpontosabban kell landolnia. Eredményességünk ezen áll, vagy bukik. Mivel az esetek döntő százalékban a behulló táplálékra reagál, legyünk közvetlen a hal mellé kell hogy essen. A sodródó táplálékra csak az esetek töredékében mozdul. De vannak időszakok, amikor csak így tudunk néhány kapást kicsikarni, mert minden behullásra meneküléssel reagálnak. Itt említeném meg, hogy nagyobb esély van a nekünk háttal álló halak megfogására úgy, ha legyünk nem elé, hanem a feje mögött néhány centire esik a vízre. Ilyenkor fordulatból vág rá különösebb vizsgálódás nélkül. A kapás esélye már csökken, ha melléje, vagy eléje esik és tovább szinte drasztikusan csökken a távolság növekedésével.

 

 

Ilyenkor már megnő az - az idő, amit vizsgálódással tölthet.  Előtör belőle a gyanakvás és kereket old. Ezen sajnos nemigen tudunk változtatni. Vannak napok, amikor szinte ész nélkül rontanak a csalinak akár méterekről, de túlnyomó részt az óvatos megfontolt magatartás a jellemző rájuk. pl.: 2003 nyarán a Kapos folyó felső szakaszán domolykóra horgásztunk Aknay Péter barátommal. Akkor már sokadik hete vallattuk a szakasz gazdag domolykóállományát. Szép eredmények, gyönyörű emlékek maradtak róla. Ekkor volt, hogy egy híd alatti gödörben lebzselő domolykók közé a parti bokrok takarásából élő sáskákat dobáltunk a halakat tesztelve. A halak minden bedobott rovarra feljöttek, azonban nem mindegyiket kapták be. Gyanakodva mustrálgatták a horog nélküli rugdalózó példányokat mindaddig, míg a víz tova nem vitte őket… Szintén óvatosságuknak tudható volt be az a viselkedésük, hogy szokásukká vált a csali megérintése, melyet kezdetben kapásnak véltünk és üres bevágás lett az eredménye. Az érdeklődő halak itt finoman megérintették „orrukkal” a csalit és csak akkor kapták be, ha még ennek ellenére sem volt gyanús… A Sión, már ezt is továbbvitték. Itt vannak halak, melyek leütik a víz színéről a csalit, kivárnak, hogy történik –e valami, - mondjuk, a lelkes horgász bevág, és az a bogárizé hirtelen eltűnik, vagy ilyesmi-, ha nem, akkor a víz alá került csalit beszippantja, melyet szájának belső megvillanó fehérje ad tudtunkra. Ez általában az őszi időszakra jellemző a szárazlegyes szezon második felében.

 

 

Legyünket, ha lehet halott sodortatással tálaljuk. Ettől csak akkor térjünk el, ha úgy vesszük észre, hogy a vízfelszínen megcsusszanó légy eredményesebb és ez a plusz inger szükséges a kapás kiváltásához. Ha nem, meneküléssel fognak válaszolni és ez a gyakoribb. A vízáramlásban egyenetlenségek, melyek a zsinóron át legyünket elhúzzák egy lassú vízen is vannak. Egy víz alatti tuskó, nádtorzsa vagy a leggyakoribb a hínár, már eltérést okoz és még nem is beszéltem arról, ha az a hínár, vagy nádszál a felszínt áttöri és kiáll a vízből.  Ezek már nem csak a vizet fodrozzák, hanem szó szerint akadályt jelentenek. Zsinórunk felfekszik, elakad rajta. Dobásainkat szó szerint meg kell tervezni. A dobás helyét, annak irányát, célját, zsinórunk hova és hogyan essen, hogy legyünk természetes sodródását semmi ne zavarja meg ebben az útvesztőben. Ettől válik az itteni horgászat még összetettebbé. A zsinór behullásakor végzett korrigálást, pótlás adását könnyebb megmutatni, mint leírni, így abba nem mennék bele. 
Van néhány jelenség, amit érdemes kihasználni. Az egyik ezek közül, az egyedek között fellépő táplálékkonkurencia. Ennek köszönhetően, már több esetben sikerült passzívan viselkedő már-már távozóban lévő halat megfognom. A legyünk iránt érdeklődő domolykó miután már jól körbejárta, megérintette csalinkat, gyanakodva elfordul, és már menne is dolgára, azonban megjelenő fajtársa miatt újragondolja az egészet. Visszafordul, és azt megelőzve bekapja a csalit. A halak csoportja közé dobott legyet, versengve, egymást megelőzve igyekeznek bekapni. Ezért érdemesebb csoportokra horgászni, mint egyedülálló egyedekre. A bokrok alatt bandázó halaknál nem célszerű ha „durrbele” módon közéjük dobunk. Ebből rendszerint nagy káosz keletkezik. Vannak, akik menekülőre fogják, többen a légyre vetik magukat. Az eredmény az lesz, hogy a nagy locsipocsiban nem tudjuk hol is van a legyünk és üresen vágunk be. Ugyanez játszódik le, ha melléjük dobunk. Pontos dobással a legalsó, hozzánk közelebb lévő példányt célozzuk meg, és ha lehet, legyünk ez alatt érjen vizet. Ilyenkor csak ez, vagy néhány még közelében lévő példány szakad ki a rajból és kezdi meg a vizsgálódást.

 

 

Szintén érdekes dolog, amikor a horogra akadt egyedet fajtársai kíváncsian követnek sokszor a lábunkig. Van úgy, hogy egy –kettő, de van, amikor megszámolni is nehéz. Persze ilyenkor felötlik az emberben, milyen jó lenne ezeket is megcsípni. Ha kihasználjuk ilyenkor is a víz fénytörése keltette holt teret és lehajolva, esetleg leguggolva elbújunk benne, hogy ne lássanak, akkor van rá némi esélyünk. Főleg ha sikerül úgy állnunk, hogy köztünk és a halak között egy keskenyebb hínármező is van, amin a fogott halat ugyan átsegíthetjük, de a többit távol tartja. Ha nem is mindet, de egy kettőt még megfoghatunk. A kidobott legyet hagyjuk hosszan lesodródni. A hal alatta gyakran forgolódik, tanácstalanul kísérgeti, amit sok esetben, főleg ha távolabb van nem is látunk, és mire elszánná magát és lendülne, kirántjuk a vízből. Gyakran látom az idelátogatók körében ezt a hibát. A kapás bizony sok esetben lassú folyamat domolykóéknál. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk!   Hogy mikor mivel próbálkozzunk, azt mindig a helyi adottságok döntik el. Horgászataim során sok időt töltök az adott víz, a benne és partján élő állatok megfigyelésével. Hosszú séták, vagy a horgászat szüneteiben egy árnyékos fa alatt megpihenve lesem a halakat figyelem szokásaikat. A tapasztaltakat összegyűjtve észrevehetünk egyfajta rendszert, mely évről évre minimális eltérésekkel, de ismétlődik. Ezek alapján nagy vonalakban hónapról hónapra haladva összefoglaltam azokat a jelenségeket, amiket rendszeresen tapasztaltam és azokat a legyeket, melyeket eredményesen használok.


A tél és az azt követő évszak eljövetelét egy kis állat jelzi nekünk, és amihez nagyon lehet igazodni, ez pedig a béka. Ősszel, amikor a békák eltűnnek, onnan kezdődik és attól a naptól kezdve, amikor az első békák kiülnek a vízpartra véget ér a tél. Tavasz. Ilyenkor a levegőnek is mintha más illata lenne.  A víz is egészen más lesz, és ez az átmeneti kb. egy hónapig tartó időszak a halakra is kihat. A téli eredményes horgászatokat követően egyszerűen hihetetlen, hogy alig lehet megfogni őket, - vagy csak én nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne. Persze el lehet csípni néhányat, de nem lehet azt mondani, hogy ez lenne az igazi. Ha kecskebékát látok ásítozni a parton, tudom ez a nap már nem lesz olyan eredményes, mint a legutóbbi volt. A meder alján elszaporodó zöldmoszat telepek jönnek létre és szakadnak fel. A víz opálossá válik, a zsinórunkat nem győzzük tisztogatni a ráakadó zöldségtől. A megfogott halak is zöldséget öklendeznek. Egészen kigömbölyödnek ilyenkor. Valahol érthető is hogy miért hanyagolják fehérjedús táplálékot utánzó csalijainkat. Április közepén eme holt időnek szinte varázsütésre vége. A felmelegedő sekély vizeket ellepik a szedegető halak. A vizet a halak, a partot pedig a rovarok. Ekkor kezdődik a cserebogarak rajzása. Áprilisi, majd májusi. Étlapjukon ezek, valamint a dobozomban is megtalálható Foam Beetle kisebb –nagyobb változatai szerepelnek. Ilyenkor varázslatosak a hajnalok. A párába burkolódzó vízparti táj, a fülemüle éneke, a virágok illata magával ragadó. Igyekszem minden hajnalban korán kelni, hogy a nap első sugarai a vízparton érjenek és részese legyek ennek a csodának. Persze a halak is ilyenkor „táplálkoznak” vagy csak ilyenkor ejthetők el könnyedén. A nap kis szögben éri a vízfelszínt, így rosszabbul látnak, persze mi is őket. De ha már felfedeztük őket és nem vettek észre megfoghatóak. Napkeltét követő első egy - másfél órában barna színű 8-as méretű foam beetle léggyel próbálkozom. Nagy mérete komoly zajt kelt a víz felszínén és a halak kíváncsian közelednek feléje. Kiadós csemege benyomását kelti, így komoly a döntés kényszere köreikben. Rendkívül eredményes mindaddig, amíg a nap nem emelkedik a horizont fölé és a köd fel nem szál. Ekkor jön el az ideje a csaliváltásnak és ezzel együtt az előke vastagságának csökkentésének. Ekkor dől el, mi is lesz az adott nap csalija. 

 

Május közeledtével már többféle rovar is repked. Méhek szállnak a közeli kaptárokból, alkonyatkor szürkésbarna tegzesek rajzanak. A vízpartot szegélyező hársfák édes nektárjára fekete óriási szárnyas hangyára emlékeztető rovarok rajzanak. Kísérletezni kell és jó, ha dobozunkban egy fajtából, méretből több darabbal rendelkezünk. Egy csodálatos hajnalon esett meg velem. Partról látott halakra cserkeltem, kimondottan a nagy példányokra. Csakhamar kiderült, hogy a nap csalija a 12-es fekete foam beetle légy, melyből dobozomban szép számmal akadt. A probléma csak az volt, hogy a part menti bozótosnak legalább annyira ízlett, mint a halaknak, így készletem csakhamar kimerült. Ezt követően hiába próbálkoztam a dobozomban fellelhető legyek fajtáinak hadával, nem tudtam halat fogni. Lógó orral kellett hazaballagnom, hogy felkészüljek a következő napra. Az azt követő néhány napban ez a csali verhetetlen volt.  Bizony válogatósak tudnak lenni. Nem kell felülni azoknak a híreszteléseknek miszerint domira mindegy mit dobsz, csak nagy legyen. „A kicsiknek akár követ is” Persze mondhatnánk, egyiknek nem kellett, de a másik megeszi, de nem. Egy másik alkalommal szintén partról cserkeltem és kiszemeltem magamnak egy gyönyörű példányt. Szinte egy helyben lebegett a hínárfoltok között. A terep nehéz volt, így pontosan kellett dobnom, úgy, hogy ne vegyen észre sem engem, sem a zsinórt. Ezzel nem volt gond, de az istenért nem volt képes a csalira reagálni. Meg sem moccant. Hiába cserélgettem a legyeket. Már arra gyanakodtam észrevett és ezért a passzivitása, mígnem egy galléros tegzeslégy utánzat került a zsinórom végére. Ekkor megmozdult, megemelkedett a csalihoz, megnézte, majd visszasüllyedt. Grrrrr!!! Mérgelődtem, de tudtam, meg van milyen fajta légy izgatja. Már csak a szín, méret, vagy talán a külcsín? Egy azonos színű, méretű és anyagú legyet tettem fel, ezúttal gallér nélkül, s visszadobtam. Légy szépen landol, pont ott ahol kell, és a hal hasonlóképpen reagált, mint az előzőekben kivéve abban, hogy most be is kapta. De, hogy igazat adjak, van olyan, amikor egyiknek tetszik a másiknak nem. Erre is van egy példám. Épp a feket foam beetle -t népszerűsítettem domolykóéknál, egy szintén cserkelős túra során, amikor egy 3 fős csoport közelített felém felülről. Későn vettem észre őket, de még tudtam rá reagálni, és elég trehány módon, de még eléjük tudtam tenni a legyet. A halak libasorba jöttek egymás mögött. Elől két kisebb és a végén egy majd kétszer nagyobb példány, mint az előző kettő. A légy az első orra előtt landolt kb. 40 cm-el. Feljött megnézte, majd tovaúszott, a második dettó, a harmadik és egyben legnagyobb és valószínű legvénebb, legtapasztaltabb odaérve felemelkedett megnézte, majd behörpölte. Bumm!! 2.5 kg-os volt. Alig fért a merítőbe. Remélem, még összefutok vele! 

 

Van úgy, hogy kettő akad egyszerre

 

Természethű formák, méret és színek! Nálunk május végére a foam beetle lekerül a domik étlapjáról és csak a tegzes utánzatok (Elk Hair caddis, Goddard caddis) és méh utánzat marad rajt. Június elején a part menti fűben már elég kövérre hízott a sáskanép ahhoz, hogy a domolykók változatos étlapját gazdagítsa. Dobozomból előkerülnek a Hopper -ek különféle változatai. Ezekkel a legyekkel ténylegesen csak ott próbálkozzunk, ha a fű eléri a víz szélét.. Az elmúlt években a Sió és Kapos folyó nagy kilengéseket mutató vízszintingadozásai nem tették lehetővé a vízszéli fű kialakulását, így lekerült a Hopper az étlapról. Egyszerűen nem működik vele a dolog. Július az igazi kánikulák ideje. Amennyiben még a víz tiszta és átlátszó akkor csodákra képes a Renegate légy 12-es méretben. Hogy mit lát benne, nem tudom, de fogóssága szinte felülmúlhatatlan. A nyári tikkasztó melegben, szikrázó napsütés mellett a horgászat igencsak fárasztó tud lenni. Mindamellett a tiszta vízen úszó előkénk kontrasztja, még ha fluorocarbon is, csodálatosan látszik, és ez nem csak nekünk szembetűnő. Vékonyítani persze lehet rajta és segítene is talán, de nem ésszerű az ilyenkor már teljesen kifejlődött, sűrű növényzet miatt. Van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni horgászataink során és ez nem csak a nyári időszakra érvényes. A légy feletti kb. 15-20 cm –es előkeszakaszt, ha lehet, kézzel soha ne érintsük, főleg akkor ne, ha előtte a legyet valamiféle víztaszítóval impregnáltuk.

 

 

Az emberi bőr bármennyire is száraznak tűnik –nyáron egyáltalán nem az- mégis zsíros. Használat során a légy előtti előkeszakasz gyakran elhasználódik és kb. 10-15 cm hosszan bemattol, tejfehérré válik. Általában ekkor szakítószilárdsága is a töredéke a gyári értéknek. Mindkét ok miatt célszerű újrakötni, de tiszta kézzel! A szárazlegyezésnél a legyek impregnálószere mellett jó, ha tartunk magunknál zsíroldó anyagot is, mellyel az előkét tisztán tarthatjuk. A légy előtt, az ezzel kezelt előke áttöri a víz felületi feszültségét, és bár a víz alá kerül, mégis rejtve marad. Itt említeném meg, hogy zsinórunk és legyünk között az előke hossza minimum három méter legyen. A zsinór színének tapasztalataim alapján nincs jelentősége. Ha észlelik egyformán riasztólag hat, akár fluosárga, akár fehér vagy bézs.  Az időzítés is fontos. A hajnali órák, borús, vagy kissé szeles idő sokkal kedvezőbb. Ha nincs felhő az égen én magam kimondottan csak a fák, bokrok árnyékában tartózkodó halakra horgászom. Hamar rájön az ember, hogy lehet bármennyi és bármekkora hal szinte értelmetlen rájuk horgászni nyílt vízen. Ha mégis elcsábulnánk, akkor áztassuk meg száraz legyünk és menyünk vele a víz színe alá. A víz színe alatt lebegő légy nagyon vonzó csemegének tűnhet, mert azokat a halakat is megfoghatjuk vele, amelyek a felszínen ugyanezt még elutasították. A Renegate fehér sörtéi jól szemmel követhető a víz alatt, így akár nagyobb távolságra is használható. Persze ha gondoljuk akár nedveslegyet is felköthetünk. A kapás itt is szemmel követhető. A fehéren megvillanó garat adja tudtunkra, hogy legyünk jó helyre került. Az elmúlt évben május végére a halak zöme már közelebbi ismeretséget kötött velem, a felszínen felkínált legyek nem hoztak sikert, sőt sokszor egyetlen kapást sem. A behulló legyekre eszeveszett meneküléssel reagáltak.

 

 

Így kénytelen voltam új technikához, csalihoz nyúlni, amit korábban nemigen használtam és ez pedig az úszóbábokkal történő legyezés. Mocsaras, szúnyogoktól hemzsegő csatorna kézenfekvővé tette számomra, hogy utánzás és az eredményes horgászat céljából a rovarvilág eme kellemesnek nem mondható képviselőjét célozzam meg. Különösen azért, mivel lárva állapotának utánzata a hideg hónapok favorit legyei közé tartoznak. A 12–es 14-es méretben megkötött olívzöld, súlyozatlan, felszín alatt lebegő változatai, halott sodortatással óriási sikert arattak köreikben. A bábot a halaktól minimum 1 méterrel feljebb kell vízbe tenni, majd ügyelni kell arra, hogy szabályosan a víz áramlásának megfelelően sodródjon a halak felé. Nem szabad rángatni! Ha még nem került közelebbi kapcsolatba ilyen csemegével, akkor garantált a siker. A kapás látványa legalább akkora élmény, mint a szárazlégy esetében.


 

A nyár utolsó hónapja augusztus. A Renegate trikolorja megmarad, csak a köntös változik és a Coachman formájában jelenik meg. Igen eredményes a levélhullás kezdetéig.  A szeszéjes ősz következik. A halak napról napra és napszakonként is változtathatják ízlésüket. Van úgy, hogy délelőtt egyik délután másik. Ilyenkor már az egész napos horgászat is elviselhetőbbé válik és a vízi növényzet is egyre jobban ritkul, mely nagyobb teret enged a nedveslegyek, könnyű nimfák alkalmazásának. Néhány évvel ezelőtt csoportos horgásznapot szerveztünk a Siópartra barátainkkal. 

Délelőtt horgászat, délben parti piknik és légykötés, délután ismét horgászat. 12-es natúr barna parachute pheasant léggyel indítottam, mint ilyenkor már sokszor jól bevált csalival. Sikeresnek is bizonyult. Délben az ebéd során mindenki megosztotta a másikkal a tapasztaltakat. Légykötés során persze az előbb említett légy volt a fő attrakció. Kár, hogy a délután mást hozott. Nem akarták megenni a halak, csak 14-es oliv palmerrel tudtam fogni. Van ez így. Mindkét előbb említett legyet igen eredményesen használok évről évre az őszi időszakban, csak a méretük változik a tél közeledtével egyre kisebbre. Október, november a békák vonulási időszaka. Egy késő októberi napon csukára legyeztem. Mivel elég sok békát láttam úszkálni így az évekig csak a dobozomban senyvedő 4-es Wiggle frog legyet raktam fel. Meglepetésemre nagyon jól működött a dolog és egyik csukát a másik után fogtam. Amin meglepődtem, hogy domolykóék is legalább annyira vevők voltak a zöld és sárga színkombinációjú békautánzatra, mint a csukák. Nem zavarta őket a drótelőke. Egy bevontatás során pukkanó hanggal két - három alkalommal is odavágott a jelentkező mire fennakadt. Érdekességkép ezt is érdemes kipróbálni. A bevontatás üteme nagyon lassú. Bedobást követően a csalit rövid rántással magunk felé húzzuk, majd megállítjuk. Ilyenkor a mellső gumilábak és a farok tollak, mintha tempóznának úszás közben. Egy tempó, majd lebegés. A mozgást és az ütemet persze variálhatjuk, hogy élethűbb benyomást keltsünk.

 

Tél.

 

Az első fagyok megérkezése és a vízparti békák eltűnése jelzi számunkra, hogy egy kissé kellemetlenebb időszak következik. Kellemetlen, de számomra mégis kedves ez az időszak. Több mint száz téli horgásznapot tudhatok magam mögött és bizony egy napot sem töltöttem volna a jeges vízben való álldogálással, ha eredménytelen lenne. Az egy napra jutó legnagyobb fogásszámom ép ebben az időszakban volt. Bár le kell szögeznem, azért több eredménytelen napot is magam mögött tudhatok. Itt elmondanám, hogy a csatornában a 87.5 fkm feletti vízszakaszon a halak csak ideiglenes jelleggel tartózkodnak a melegebb évszakokban. Csak néhány száz példány marad mutatóban a felsőnyéki, szabadhidvégi szakaszokon. Ezek felkutatása, napi elhelyezkedése folyamatosan változik, így csak az vállalkozzon az itteni horgászatra, aki hozzám hasonlóan napi szinten itt mozog. Ezzel szemben az Ozorai közúti híd feletti kb. 1 km-es szakaszon biztosra mehetünk.


 

A legyező horgászfelszerelés nem egy durva eszköz, így gyakorlatilag az ezekre a halakra nyáron használt felszerelésünk télen is megfelelő lehet, azonban ha lehetőség van rá, finomítsunk. Magam a vízben állós téli horgászathoz a rövidebb 7.6 és 8 lábas modelleket kedvelem 3-as zsinórosztályban, melyhez 3 illetve 2-es DT úszó zsinórt használok.  A víz mérete és jellege, valamint az alkalmazott csalivezetési technika miatt ez a bothossz és zsinórosztály ideális. Ami télen problémát jelenthet az a zsinór által a gyűrűk közé felvitt vízből képződött jégdugó. Sokévi tapasztalat mondatja azt velem, hogy nem gyakori, de ha előfordul, akkor bizony megkeseríti az ember dolgát.  A jégképződést illetve a gyűrűk teljes eljegesedését megakadályozni nem lehet, csak magát a folyamatot lassíthatjuk le. Célszerű olyan botot választani, amit relatív nagy gyűrűkkel látott el a gyártó, vagy szándékosan nagyobb gyűrűkkel gyűrűztünk fel a nagyobb dobástávolság elérése végett. Zsinorunkat kezeljük le, hogy jobban taszítsa a vizet. Ha mód van rá akkor a horgászat közben is! Lehetőség szerint kerüljük a zsinór behúzását és fix hosszúságú zsinórral horgásszunk, pl. orsódobást alkalmazva, vagy a kézi behúzás helyett, - mellyel életet lehelünk legyeinkbe - inkább a botspicc finom rezegtetését válasszuk. Minél kevesebbet mozog a zsinór ki-be annál kevesebb vizet és jeget hord fel és rak a gyűrűkre. Ha a jégdugó kezd kialakulni, akkor a bot vízbe merítésével és abban történő megrázásával oldható, eltávolítható, mivel a levegőével ellentétben a víz hőmérséklete jóval fagypont fölött van. Végül megjegyezném, hogy gyakorlati tapasztalat alapján azokon a napokon, amikor a zsinór jegesedése jelentkezik sokkal kevesebb kapást és halat ad a víz.

 

 

A kapások finomsága teszi szükségessé a 2-es 3-as zsinórosztály választását. Minél vékonyabb, könnyebb és lágyabb a zsinór annál határozottabban jelentkeznek rajta a kapások. Persze a végtelenségig nem csökkenthetjük a méretét, mivel az alkalmazott nimfát, nimfákat ki is kell vele dobni. Azt hiszem, itt kompromisszumot kell kötni a dobás könnyed kivitelezhetősége és a finom kapások észlelhetősége között. Nálam ez utóbbi felé billen a mérleg, így gyakran használok 2-es zsinórt a 3-as boton. A kapások észlelése több módon lehetséges, és ha lehet, egyszerre figyeljünk mindegyikre. De lássuk az alkalmazott technikán keresztül bemutatva, a csali vízbe hullásától a kiemeléséig. Tágasabb vízfelületen a legyeket, a szükséges mélység elérése miatt a csatornára merőlegesen, vagy kissé srégen felfelé a túlsó part irányába hajítjuk. Vizet érést követően, - amennyiben szükséges plusz zsinór hozzáadása a megfelelő mélység eléréséhez- amint a zsinór megtapadt a víz felületi feszültségén egy elegáns gyors csukló mozdulattal, a folyásiránnyal szembe csapva és közben újaink között zsinórt kiengedve pótlást engedhetünk ki. A zsinór kiöblösödését is ugyanezzel a mozdulattal zsinór hozzáadása nélkül megszüntethetjük úgy, hogy a képződött öblöt egyszerűen átfordítjuk a sodrással szembe. Ezt a merítés fázisában többször is megismételhetjük anélkül, hogy a nimfák mozgását befolyásolnánk. Miután a csalik fenékközelbe merültek és elérték a halak látott vagy vélt tartózkodási helyét, a zsinórra ráfogva esetleg azon aprókat húzva a saját oldalunkra sodratjuk keresztbe. Keskeny vízen vagy vízszakaszon a sodrásnak szembe dobunk és a csalik elmerülését követően a legyeket apró rántásokkal a víz sebességénél egy gondolattal gyorsabban vezetjük. A bot spiccét minden esetben szigorúan a víz színe felett 10-20 cm –e kell tartani.


 

A partszéli fűszálak alatt a sekélyvízben lebzselő halak gyakran mindjárt a vízbehullás után a süllyedő fázisban rontanak rá a legyekre. A bedobást követően ezért szemük legyen az előkén és a vezetőn. Az ilyenkor jelentkező ütésszerű kapások, mely az előke körüli apró gyűrűzésekben nyilvánul meg a zsinór többi részén nem észlelhető. Sodratás során, amikor kézzel nem vagy csak ritkán adunk plusz életet a csalinak a vízbe lógó zsinórszakaszt figyeljük. Az apró pöccintések itt gyönyörűen látszanak. Újainkon ilyenkor csak a durva rántások érzékelhetők. A sodratás alsó fázisában, amikor a nimfa a mi oldalunkra keresztbe sodródik, közte és újbegyünk között a zsinór megfeszül. Közvetlen a kontaktus. (Ez vonatkozik az árral szembe dobott verzióra is.) Az ilyenkor jelentkező kapásokat az újbegyünkön keresztül érzékelhetjük, mely elakadásszerü ránehezedésként, vagy apró ütésszerű rángatások sorozataként jelentkezik. Ennél a kapásnál bevágás helyett inkább határozottan emeljünk rá, különben előkénk fogja bánni. Utoljára említeném meg azt a fajta kapást, mely finomságát tekintve sem az előkén, sem a zsinóron, sem pedig az újainkon nem észlelhető. A vízben haladó nimfát a hal úgy kapja el, hogy vele azonos sebességgel halad tovább anélkül hogy irányt váltana, megállna, vagy megugrana. A csalit ilyenkor csak pillanatokig tartja a szájában. Ennek a kapásnak az elcsípésére csak a látásunkra támaszkodhatunk, mégpedig úgy, hogy a tiszta vízben a nimfa behullását követően szemünkkel végigkísérjük útját a víz alatt. Persze ez csak kellően tiszta vízben lehetséges. Vannak napok, amikor annyira pilledtek a halak, hogy másként nem lehet őket megfogni. Ilyenkor persze nem lehet nagyokat dobni, hiszen a csalit látnunk kell.
Egy hideg napon, amikor a fák és a partszéli elszáradt növényzet rogyadozott az éjszaka ráhullott ónos eső súlyától ketten próbáltunk szerencsét a csatornán. Felülről nézve a gyönyörű tiszta vízben megszámlálhatatlan sok domolykót láttunk. Vízbe ereszkedve sajnos azt tapasztaltuk ill. éreztük, hogy teljesen passzívak a legyeink iránt, ami nem megszokott. Egy idő után bosszantott a dolog és mivel kíváncsi voltam hogyan reagálnak a legyekre óvatosan, egyszerűen közéjük gyalogoltam. Botomon kihúztam annyi zsinórt, hogy a vezető és a spicc között 1.5 méter lógjon le, majd srégen felfelé a halak irányába hajítottam kis bordó szúnyoglárva imitációmat. Fehér spectrából dubbingolt piciny tora jól követhető volt a vízben. Miután a csali elérte a halak között az aljzatot az addig a partra merőlegesen mutató botspiccet lassan folyamatos húzás mellett a sodrásnak szembe azzal párhuzamosra fordítottam. A nimfa szép lassan egyenletes tempóban, félkörívben indult meg, és lám a halak ezt nagyon respektálták. Rákaptak ugyan, de a fentebb említett jelenség játszódott le és azonnal kifújták. Ezt követően amint láttam a hal szájának fehér belsejének villanását, vagy azt hogy a csali eltűnik, azonnal bevágtam. Bár ennek a módszernek annyi köze van a legyezéshez, hogy az ahhoz szükséges felszereléssel műveljük, mégis közelebb áll a mártogatáshoz, vagy a mormiskázáshoz. Mindenesetre akkor egy óra leforgása alatt, míg a tőlem 15 méterre lévő cimbi a hagyományos sodortatással egyet sem én több mint 20 halat fogtam szinte a lábam mellett. Azóta is szívesen alkalmazom ezt a módszert, akár a lábam mellett, akár kissé messzebb hajítva.


Végszerelék. Egy légy is jó, de legjobb kettő. Moralizálhatunk ezen, de télen adjuk már meg magunknak azt az esélyt, hogy halat is fogjunk, és ne csak tűrőképességünket teszteljük. Az alsó nehezebb légy felett kb. 40 cm-e ugrónak rögzített második légy nem megduplázza, hanem meghatványozza esélyeinket. Ugyanakkor lehetőséget biztosít a legyek tesztelésére. Mivel sokaknak nincs az ilyen tandem szerelék hajításában gyakorlatuk így ódzkodnak tőle, rettegve a gubancoktól. Magát az előkét úgy osztom ketté, hogy egy másfél méteres darabot lehúzok, majd egy kb. 30-40 cm hosszú véghurkot alakítok ki az egyik felén. Ennek egyik ágát a csomótól 10-15 cm-e elvágom. Értelemszerűen ebbe kerül a felső, míg a másikba az alsó légy. A gubancképződés minimális.

Bár az elmúlt 12 év során sokat kísérleteztem a legyekkel, mára megállapodtam 4 típus mellett. Elsőként említeném meg a 10-es fekete Wooly Buggert melynek kötése ezen az oldalon megtalálható. Az itt használatos verzió feje 4 mm-es aranyozott műanyag gyöngy. Akár piócát, akár kishalat is lát benne a hal, szívesen látott csali télen. Érdekes az év többi évszakában soha nem fogtam még vele halat. Egyetlen hátránya, hogy a domolykó mellett a csuka is igen kedveli, és bizony nem ahhoz kell szerencse, hogy bekapja, hanem ahhoz hogy a vékony előkével kifogjuk őkelmét. Másodikként említeném az aranyfejes Hare’s Ear nimfát sötét szürke színben. Ezt 10-12-es méretben akár önmagában, akár alsó légynek kötve kiváló. Dobozomban többféle súlyozással is megtalálható, melyeket a vízmélységnek megfelelően variálhatok.

 

Nem a semmiért állnak a jeges vízben.

 

Harmadikként említeném a pheasant nimfát 12-14-es méretben rózsaszín spectratoros változatban. Sokféle színvariánst kipróbáltam már, de a rózsaszín viszi a pálmát. Akár alsó akár felső légynek is kiváló. A negyediket fentebb már említettem. Tulajdonképpen egy 10-es nimfahorogra kötött, vörösre festett fácánfarok szegmensből tekert és fehér spectraval díszített szúnyoglárva utánzat. A többivel ellentétben ez nem tartalmaz többletsúlyozást. Akár önmagában, de főként második légynek is igen fogós. Repülő rovarok télen is vannak ugyan, de csak néhány melegebb napon nyílik arra lehetőség, hogy télen is szárazlegyezhessünk. Nem ez a jellemző, de célszerű magunkkal vinni néhány árvaszúnyogra emlékeztető szárazlegyet, esetleg 14-16 –os méretű oliv palmert, ne hogy hoppon maradjunk, ha mégis inkább a felszínről csemegéznek. Mivel vízi rovarok ilyenkor is vannak és mozognak célravezetőbb ezekkel próbálkozni.
Szóval jómagam úgy gondolom, hogy a tél nem csak arra való, hogy a satu felett a meleg szobában görnyedve feltöltsük legyes dobozunkat, és a nyári horgászemlékekbe temetkezve várjuk a tavaszt. Az évszakok körforgásának eme holtnak tűnő időszakába is megtalálhatjuk a helyünk.


 

Előzőekben, a tiszta vízben való horgászatot részleteztem a Sió csatornán normál vízállás mellett.. Lássuk röviden miként alakul a dolog, ha kissé fedett, vagy szó szerint átláthatatlan a víz. - Ilyen lehet a víz, amikor a Balatoni zsilipen vizet engednek le a medren át. Amennyiben a Balatonkiliti vízmérce nem mutat 40 cm-nél magasabb szintet akkor az április végi, május eleji időszakban eredményesen horgászhatunk- Lát –e ilyenkor a hal? Nagy kérdés. Opálosnál még igen, a másodiknál pedig találgatni sem merek. Az bizonyos, hogy mi nem látjuk őket. Csak sejthetjük, hol lehetnek pusztán a tapasztalatainkra, helyismeretünkre hagyatkozva. Ilyenek a mederben keresztben fekvő, vagy parti depóniakövezések, meredek szakadt partok csipkézett szélei. Megfogásuk ilyenkor sem lehetetlen. Elő a nagyobb 8-10-as kopogós, feltűnő színű bogarakkal, polyfoam förmedvényekkel. Ezekkel hihetetlenül eredményesek lehetünk még ilyenkor is. Az elmúlt évben szintén ilyennek voltam tanúja. Mint minden évben akkor is évi szabadságom egy részét április utolsó hetére időzítettem. Egy hét a Sión. Horgászat orvérzésig. A vízkezelők ezt máskép gondolván, - nem azért mert ki akartak volna tolni velem, hanem, pusztán azért mert a Balaton túlcsordult-, vizet engedtek le. Ezzel csak akkor szembesültem, amikor hajnalban a partjára értem. ha már ott voltam, megpróbáltam. A Kapos folyón gyűjtött tapasztalatok alapján, begázoltam a derékig érő rohanó vízbe, majd a part széli depónia tetején tajtékzó vizet kezdtem el kopogtatni. Már az első néhány koppantás halat eredményezett. Csakhamar kitapasztaltam, hogy milyen jellegű helyeket kell, hogy vallassak. Rendkívüli szórakozás lett belőle és bántam, amikor két héttel később a kapukat bezárták. A Kapos folyó alsó Sió betorkolása feletti szakasza nyári alacsony vízállás mellett is ilyen. Itt a halak többnyire a vízpart mentén a behajló fák, bokrok ágai alatt, kövezések mentén találhatóak. Átláthatósága többnyire nulla. A technika ugyanaz, kissé fárasztó ugyan, de tessék kopogtatni. Legyet bedobni, az nagyot toccsan, néhány gondolatot kivár, ha nem történik semmi, újralenget és dob fél méterre feljebb. Jobb és bal partot vizsgálva, keresve a halat. Ha ott a hal hirtelen szó szerint rárabol a légyre és cuppanó hanggal tűnik el szájában óriási legyünk. Itt valószínű a rezgés forrására támad. Opálos víznél a megszokott méretű legyeket használom, de itt előtérbe kerülnek azok, melyek finoman fogalmazva nem piheként szállnak alá. Szóval itt is a tottyanós legyek dominálnak. Foam beetle. Font őzszőr legyek. Ilyen a Goddard caddis, vagy a méh legyem. Domolykóra szánt legyeim közül több, még ha nem is látszik, plusz balasztal vannak ellátva direkt ebből a megfontolásból. A polyfoam mindamellett, hogy jó úszási tulajdonságokkal rendelkezik, némi tömege is van. A palmerlegyek horgát mindig ezzel bandázsozom be, mielőtt magát a legyet felépíteném rá. Ha nem ódzkodunk a dologtól és a vízinövények engedik mennyünk a víz alá. Nedves legyekkel ugyanis sok esetben sokkal eredményesebbek lehetünk, mint szárazzal. Sodratás, cincálás mind szóba jöhet. Hogy a mozgatásos, vagy a halott sodratás a nyerőbb, azt nekünk kell kitapasztalni. Hol ez, hol az. Egy fehér villanás az opálos vízben és már görbül is a bot. Hát mindenkinek azt kívánom, görbüljön.

 

Janess