Felkészülés

 

A túra megvalósítása komoly erőnléti és felszerelésbeli felkészülést igényel. Nem kempingezni megyünk valamely település menti susnyásba. Nem piros, kék túrautakon tipegünk. Ahhoz, hogy a túrát valaki sérülésmentesen, fitten tudja teljesíteni, és az ott töltött idő számára ne a fekvésről szóljon, ugyanakkor maximálisan ki tudja  használni az ott töltött perceket, jó erőnlétet igényel. A szükséges eszközöket (menedék, fekhely, hálózsák, tábori eszközök, horgász felszerelés és ruházat, élelem stb.) mind a hátunkon jut be oda. Ezért fontos, hogy azok a lehető legkönnyebbek legyenek, de a beszerzési költségek ésszerű keretek között maradjanak. 

A víz szerencsére ott mindenhol közvetlenül a vízfolyásokból fogyasztható, így nem kell magunkkal cipelnünk sem a vizet sem szűrőeszközt. Viszont élelemre szükségünk van mivel a tundra elég szegényes táplálékban még nyáron is. Teherhordó képességünk véges, így oda csak a legszükségesebb élelmiszereket tudjuk bevinni, de sajnos abból sem annyit, mint amennyire ténylegesen szükségünk lenne. Így jól meg kell gondolni, hogy mit és hogyan teszünk. "Sok kicsi sokra megy" igaz ez itt is mivel sok 10-20-100gramból hamar 30kg lesz, vagy még több is, ezért észnél kell lenni. Ez a bekezdés betekintést ad a kulisszák mögé, hogy mit és hogyan variáltunk az eszközökkel, hogy azok könnyűek és praktikusak legyenek, illetve hogy fizikailag hogyan kerül formába a csapat.

 

A felszerelés kérdésben számomra minden adott. Levonva a korábbi utazás tanulságait tudom, hogy mik voltak azok a dolgok, amik hiányoztak és mik azok, amik a következő úton itthon maradnak. Néhány dolgon azonban nem árt finomítani. 

Janess

 

 

Felszerelési tárgyak

 

Erőnléti felkészülés

 

Technikai felkészülés

 

Élelmezés kérdései